Mindjárt a legelején le kell szögeznem két nagyon fontos tényt. Az egyik, hogy nem matematika lesz a téma mégsem, hiszen ami lentebb következik, koránt sem egzakt tartalom. A másik pedig, hogy szigorúan csak és kizárólag az én véleményem, meglátásom, gondolataim kerülnek itt bemutatásra.

Mivel a hét történései között megfigyelhettük, hogy tegnapról mára 20 fővel nőtt az igazolt megbetegedések száma Magyarországon, úgy gondoltam, hogy kicsit jobban megpróbálom megérteni, mi történik. Most arról esik szó, hogy az általam felállított valószínűség szerint mi és miért zajlik így a koronavírus kapcsán, és mire számítok középtávon.

Muszáj elmondanom, hogy egészen idáig nagyon számítottam rá és nagyon akartam, hogy a kormányunk, illetve a számokkal és statisztikákkal operáló törzsünk végre kimondja és elrendelje a kijárási tilalmat. Hogy minden lehetséges eszközt bevessenek értünk, hogy tegyék meg, amit kell, amivel megmenthetnek minket a pusztulástól. A gond az, hogy nem tudnak megmenteni. Magunkat tudjuk, és még csak nem is biztos, hogy én vagy Te, kedves Olvasó, hanem mindannyian. És amikor ilyen szintű együttműködésre lenne szükség, akkor sajnos joggal számíthatunk rá, hogy ez teljességgel lehetetlen. Nem azért, mert az én szomszédom, vagy a Te nagybátyád kevesebb belátással lenne, hanem mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy a társadalom egésze nem képes egy bizonyos szint fölött egységesen teljesíteni. Ez adottság. Képességekben sem vagyunk egyformák és gondolkodásban sem. Bizony lesznek, akik kimennek, akik közel mennek, akik a szájukhoz nyúlnak, mint ahogy olyanok is vannak és lesznek sajnos, akik lopnak, csalnak és hazudnak.

Mi lehet akkor a megoldás? Hát persze, a "törvény" szigora! Igen..., de... Nyilván nem lehet az sem 100%-os, viszont egy szigorú szintet elérve már akár elég hatékony lehet, hogy a kormány rendelet(ek) útján minimalizálja a járvány terjedését. Szigortól függően képesek lennénk alacsony szinten tartani az újabb megbetegedések számát, ezáltal nagyon jó esélyt adni a súlyos betegeknek a kezelésre, a gyógyulásra. A harc, úgy vélem, ezért a nagyon jó esélyért fog folyni. Sajnos azonban, mindenképpen lesznek olyan szakaszok a járvány időszakában, amikor egy-egy csatát elveszíthetünk. Egészen egyszerűen azért, mert a lappangási idő miatt nem tudunk felkészülni az esetek számára. A betegek sokáig rejtve maradnak, és rejtőzködve is fertőznek, ezért az intézkedések nem tudnak egészen szinkronban fejlődni a betegség terjedésével. Ezt nem lehet kivédeni, csak valamelyest fékezni, nagyon határozott és szigorú intézkedésekkel.

Biztosan vannak, akik hasonlóképpen úgy gondolják, hogy már és most de azonnal szükség volna erre a szigorra, hiszen így megvárjuk, amíg úgymond késő lesz. Igen... Ezt én is így érzem. Azonban fontos megjegyezni, hogy a küzdelem egész végig azért fog folyni, hogy az egészségügy kapacitásán belül maradhassanak a súlyosabb esetek. Félő, hogy a későn meghozott szigorítások miatt majd előfordulnak túlcsordulások, amikor több lesz a rászoruló beteg, mint ahányat biztonsággal el tudnának látni. Ennek az oka az a késés, amit a lappangási idő okoz. Ezzel a legnehezebb számolni, a valós hordozókkal, az igazolt betegekkel szemben. Az intézkedéseket csak tényekre alapozhatják, legalábbis egyelőre. Ha egy biztos tendencia már azt vetíti előre (és biztos vagyok benne, hogy vannak elemzések erre vonatkozóan), hogy a közeljövőben várhatóan megugrik az esetszám, akkor be fogják vezetni a szükséges intézkedéseket. Egészen egyszerűen azért, mert különben óriási gondban lennénk. A legnagyobb probléma, hogy ezt az óriási gondot csak mérsékelni lehetséges. A mérséklés mértéke azonban nem mindegy. Amire bevezetésre kerül egy-egy intézkedés, addigra már mindig egy kicsit késő lesz. Remélhetőleg nem fog ez sem nagyon komoly gondot okozni.

Amire én számítok, az egy hosszan elhúzódó küzdelem. Amennyiben egy meglévő gyógyszerről bebizonyosodik, hogy hatásosan kezelhető, kordában tartható vele a betegség, az nagyon jót fog tenni. A betegeknek és a hitünknek. Ettől persze még ugyanúgy fog terjedni, de az esélyeink erősen megnőnek, hogy ne veszítsünk harcokat sem. Ez most talán az egyik legfontosabb. A másik esély a védőoltás lenne, amiről tudjuk, hogy hosszú-hosszú idő, amire általános forgalomba kerülhet. Illetve a beadás egy másik kérdés, hiszen tömegesen kellene megkapják az emberek ahhoz, hogy megállíthassa a járványt. A természetes kifutás hosszú lehet. Ebben az esetben az emberek immunissá válása, az úgynevezett nyájimmunitás, vagyis a tömegesen meggyógyult emberek jelenléte szükséges az adott országban, régióban. Ha nem lesz hamarosan vakcina, akkor mindenképpen végig kell menjen a népesség nagy részén. És mivel világjárványról beszélünk, sajnos a fejlett (értsd: zsúfolt, sűrűn lakott) országok lakosságának nagy része túl kell, hogy essen a fertőzésen ahhoz, hogy a szigorítások feloldása után ne kapjon új erőre a járvány.

Példákat hozni nem biztos, hogy szerencsés lenne. Látjuk, halljuk, hogy melyik országban mi történik, és azt is tudjuk, hogy több tényező miatt nehéz "példát venni". Azért az elrettentőket és a beválni látszó megoldásokat érdemes szem előtt tartani. A kalkulációkkal kapcsolatban pedig bízom benne, hogy a döntéshozóinknak folyamatosan és jó eredménnyel ki fog jönni a matek.

Van az úgy, hogy az ember a fősodrásban lesi a fontos híreket és az idiótaságokat egyaránt. Néha viszont észrevétlenül elsuhan mellettünk egy-egy gyöngyszem, aminek a létezéséről mintha még a szomszéd faluban sem tudnának. Pedig...

Az elkövetkező tartalomban ki-ki találja meg a magának megfelelő egyensúlyt a két fogalom között, bár fontosnak és idiótának is nehezen volna nevezhető ez a metál-himnusz, amit ez a norvég zenész-komikus csapat alkotott. Egyszerűen csak zseniális.

Egeland többek között volt az ENSZ főtitkár-helyettese és az Európai Human Rights Watch jogvédő szervezet igazgatója, jelenleg pedig a Norvég Menekültügyi Tanács főtitkára.

A szerzemény nem mai darab, de aki lemaradt róla (és arról, hogy vajon mit mond a róka?) és értékeli az efféle félig paródia félig vicc alapon nyugvó muzsikát, annak kötelező darab ez a nagyívű stadion-rock nóta, amely valójában egy jól sikerült tisztelgés "az Egyesült Nemzetek szuperhős férfija" mint "békefenntartó gép" előtt.

Lépjünk túl a bugyuta címen, küzdjük le a csömörünket; itt valami többet kapunk, mint amit általában a tucat vígjátékoktól elvárhatunk. Sandra Bullock rajongóként bizakodva bár, de óvatos mércével ültem be erre a filmre, ilyen kellemes meglepetésre azonban nem számítottam. Ez egy fergeteges vígjáték. Elejétől a végéig.

A fanyalgók valószínűleg mindenbe bele tudnak kötni, de aki alapvetően nem az a forgácsolós típus, annak garantált élményben lesz része. Nincs semmi felesleges műfaji keveredés, ez a mozi nem akar dráma lenni, sem romantikus, sem akciós, csak nevettetni akar, és ez vastagon sikerül is neki.

Melissa McCarthy korábbi filmjeire szerencsére nem emlékszem, így abszolút előítélet nélkül fogadtam be Mullins figuráját, aki gyakorlatilag végig hozza a lendületet, elképesztő stílussal és időzítésekkel, idézhetően jól sikerült szinkron támogatással. Apropó, a filmben összemérhetetlenül jobb szövegek vannak, mint az előzetesben. Abszolút többször nézhető élmény, még ha nem is a habkönnyű kategóriából (semmi rettenetes borzalom, de nem véletlen a 16-os karika). Ashburn és Mullins jól működnek együtt, a Női szervektől pedig ezúttal könnyesre röhöghetjük magunkat.

Még a legvisszahúzódóbb embernek is van legalább egy furcsa szokása, miszerint olykor véleményt alkot, extrém esetben nyilvánít is. A Dal mint műsor, erre igen kiváló lehetőséget biztosított, ugyanis a nyolcfős döntő mezőnyéből a zsűri négy lehetséges jelöltet tartott bent, akik közül a tv-nézők az ő saját kis szavazataikkal választhatták ki a győztes finalistát. Azt az előadót, előadást, azt a dalt, amely képvisel minket az Eurovíziós Dalfesztivál malmöi színpadán.

A szavazó nézőktől eltérően itt csak véleményt alkotok, mert most éppen olykor van.

A verseny korábbi szakaszából két színes dalra emlékszem vissza szívesen, Völgyesi Gabi és Janicsák Veca előadásaira. Veca egyébiránt sosem volt a kedvencem, de nem semmi kis dalt írt, még ha szokatlan szerkezetű, és nehezen fogyaszthatóra sikeredett is.

Ők nem fértek be a döntőbe, ami önmagában még nem katasztrófa, viszont a szélsőséges ízlésemmel nehezen emésztettem a Vastag fiúcska - szögmérővel és vonalzóval előadott - produkcióját. A zsűri szerint nagyszerű a dal, és remek előadás tanúi lehettünk. Elképzelni sem szeretném, hogy hangzott volna ugyanez a fegyelmezett ("tűpontos") előadás angolul... Ennél is értelmezhetetlenebb volt számomra Rácz Gergő szereplése. Az egyetlen érzés, amit közvetített, az az unalom volt, elejétől a végéig, ami műsorról műsorra erősödött. Tettem egy próbát, de ezúttal már nem bírtam végighallgatni sem. Dénes és Szilvi a Voice-ban nagyot énekeltek, de szerencsére a zsűri megóvta őket egy komolyabb kudarctól. Akit sajnálok, az Cserpes Laura, mert az ő dalát valahogy első hallásra is erősnek éreztem. Sajnos az előző előadásai még nem voltak kellően érettek a dalhoz, a kinti szerepléshez, bár megkockáztatom, hogy a műsorban tanúsított fejlődéséből kiindulva nem sültünk volna fel, és egy nagyon kellemes produkciónak szurkolhattunk volna.

Meglepetésemre Keresztes Ildikó (gyengébbre, lágyabbra átdolgozott dala) kimaradt a zsűri által javasolt négyesből, ahová Kállay-Saunders András, Radics Gigi, illetve más-más okból, de szintén meglepetésemre Vastag Tamás és ByeAlex fértek még be.

Radics Gigivel a műsor keretei között találkoztam először (bizony, van ilyen...), és a döntőben sem nyűgözött le egyáltalán. Lehet, hogy ez csak a dal miatt alakult így, elismerem ugyan a tehetségét, de nem tudom a tetszett szót ráerőltetni egyik előadására sem.

Kállay-Saunders András - még ha nem is szeretem, - vitathatatlanul nemzetközi előadó, a My baby angol változata egész kellemes dalocska, és mivel ez egy dalverseny, egyértelműen őt szántam volna négyőjük közül Malmöbe.

A nézők azonban másként érezték, megtörtént az extrém véleménynyilvánítás, a szavazatok alapján győztesként ByeAlexet üdvözölhettük a Kedvesem c. szerzeményével. Ha nem is gondolom olyan erősnek, határozottan tetszik, és sok sikert kívánok a fordításhoz és a kinti szerepléshez!

Nehéz lenne megosztóbb jelenséget találni, mint ő maga ezzel a dalocskával. Tagadhatatlanul bájos nóta, kedves és kellemes, szerethető. Itthon, sokaknak. Sokaknak viszont nagyon nem, hiszen a legkevésbé sem mainstream kategória. Alex már beköszönt a Csókolommal, és most kíváncsian várjuk, vajon mikor ejtik ki Svédországban búcsúzásként az ő művésznevét.

Kinek ismerős a dallam? Némi igényesen ironikus gusztustalanság; teljesen passzol a habkönnyű hétköznapok szeplőtelen álomvilágából felébredni vágyóknak, ezen a szürke szombat délelőtti reggelen.

Meg különben is, vámpír szezon van. Az Alkonyat szaga rajongóktól bocs, ez a szösszenet még a hajnali illatokból táplálkozott.

Apropó, Bocs. Hogy lehet így elnevezni egy gyereket? Akkor már inkább Medve, vagy Maci. Nem, Laci?!

Ébresztő, kedves mindenki, a butulizmusra nincs védőoltás…