A boldogság és az egészség egymástól gyakorlatilag szétválaszthatatlan elméleti fogalmak.

A szíved azt a képet látja, amit az elméd vetít rája.

Nézzük meg kicsit közelről is. Hiába nincs okod panaszra, ha valamin görcsölni kezdesz, egészen biztosan nem érzed magad vidámnak. Viszont gázolhatsz bármilyen szorító dzsungelben, ha valami erőt, energiát és okot ad a boldogságra, akkor a nem éppen szívderítő körülmények ellenére is jól, de legalábbis jobban fogod érezni magad.

Az ezen hatásokat kiváltó okok pedig lehetnek valósak, de akár képzeltek is. Az számít igazán, mennyire hisszük magunkénak, mennyire éljük meg a gondolatot, amivel küzdünk vagy ami boldogít. Fújj csak fel egy apró bosszúságot és az egész napodat elronthatod vele, sőt, akár a családod, a környezeted kedvét is elveheted. Vagy légy kicsit pozitívabb, próbálj rajongva túlértékelni bizonyos dolgokat, meglátod, a körülötted lévők is mosolygósabbak lesznek. Esetleg hibbantnak gondolnak majd, de attól még ők is jobban fogják érezni magukat, mint amikor még azt hitték, hogy normális vagy.

Szeretnénk hinni, hogy lehet másképpen politizálni, hogy lehet becsületből, őszintén beszélni, a köz érdekeit szem előtt tartva cselekedni. Tenni azért, hogy nekünk és ne csak nekik (értsd: pilitikai elit és köreik) legyen jobb.

Nem biztos, hogy a harci kiáltások, a vérlázítás a bölcs ember eszköze. Bár mindkét, uram bocsá' mindhárom oldalról látunk "nagy embereket" szónokolni, azért a java munka a háttérben zajlik csendben. Hogy az valóban hasznos legyen és tisztességesen follyék, azért tenni kell, változtatni kell, ez világos. Remélem az is egyre többek fejében válik világossá lassan, de még időben, hogy nem habzó szájú korcs kutyákra hataloméhes szónokokra van szüksége ennek a betegeskedő országnak, hanem értelmes, tiszta és józan emberekre.

Ne engedjük magunkat megtéveszteni. Nézzünk a hangzatos jelszavak mögé, milyen szándék, milyen cél vezérli a vezéreket, s csak azután döntsünk, ki mellé állunk. Ne megváltást keressünk, ne a düh vezéerljen, hanem a jóakarat és az értelem.

Hogy valóban csoda-e? Tegnap sikerült megtekintenem a filmet, méghozzá egy mezei moziban, polárszemüveg nélkül, amolyan hagyományos felállásban, barátnőm és még vagy kétszáz felebarátom társaságában. Határozottan azt tudom mondani, igen, csodálatos élményben volt részem. Van valami leírhatatlan James Cameron legújabb eposzában. Hosszasan lehetne boncolgatni, ízeire szedni a létező legmodernebb technológiával készült (épp ezért valószínűleg 3D-ben talán még ragyogóbb) 160 perces alkotást. Sokan megteszik még ezt, én most megpróbálom az érzést körbejárni, ami Ámor nyilához hasonlóan csak nagyon ritkán döfi át az ember szívét. Neytiri nyila most mindenkit szívközépen talál, akár felkészülten éri, akár nem. Igazság szerint erre az élményre nem lehet felkészülni. Hiába az előzmények "friss" emléke, az elvárások... A bolygó neve ezúttal nem a halál, épp ellenkezőleg; ami a Pandorán fogad minket, az maga az élet. Az élet úgy, ahogyan még sosem láttuk.

Senki ne ijedjen meg a film hosszától, a végén egészen biztosan rövidnek fog tűnni. Nehéz teher ilyet mondani, hiszen annyi remek filmet láttam már, de talán ennyire ilyen nagyon varázslatosat még sohasem. A Na'vik közössége és az ő világuk egyaránt káprázatos, egyszerűen lenyűgöző. Minden annyira a helyén van és annyira újnak hat, hogy nem is gondolkodunk el  a valószerűtlenségén. Ezúttal az új környezet amibe csöppenünk, valóban szerves egészet alkot, még mentálisan is. Egyedül talán a lebegő hegyekkel nehezebb megbarátkozni, de ez a mozi nem a Newtoni fizikáról szól. Mások a törvények, és más az értékrend... A történet egy pillanatra sem enged el minket, folyamatosan érezzük azt a bizonyos bizsergést. Egy fantasztikus utazásra vált jegyet, aki mellette dönt.

Senkit sem szeretnék kiábrándítani, de ennek a filmnek végre van vége is, mégpedig olyan, amivel bárki meg lehet elégedve. Ami viszont utána következik, annak elégedetlenségnek kell lennie, hiszen a "mondanivalókat" nem lehet és nem is szabad ott rögtön, helyben megemészteni. Mindenki bátran emlékezzen vissza a pusztításra, a szeretet és az élet erejére, mert a mesés kalandok mellett az életre nevelő leckét vagy inkább egy életre szóló tartást is kaphat, aki ügyesen választ magának avatart. Kellemes és hasznos újjászületést kívánok mindenkinek!

Koppenhága, 2009. Vajon hogyan emlékezünk majd vissza? Kioto után itt az ideje, hogy a vezető gazdasági hatalmak, az ún. fejlett országok elkötelezzék magukat a klímaváltozás ügye mellett.

Október 9-én Bangkokban eredménytelen maradt az ENSZ klímatanácskozása. Decemberig már nincs sok idő, és a felek nem sok hajlandóságot mutatnak a megegyezés iránt. Nagy kár, hogy a fejlettséget is számokban mérik... Annyira nagy kár, hogy ha Koppenhágában nem születik megnyugató egyezség, az elkövetkező károkat már lehetelen lesz nemcsak megelőzni, de orvosolni is.

Amiról most szó van, az nem egyszerű vita tárgya. Nehéz olyan döntéseket hozni és olyan intézkedéseket bevezetni, melyek nem a közvetlen haszonszerzést szolgálják. Ez minden ország számára gondot jelent, különösen válsághelyzetben. Az, hogy a fejlett államok kihátrálnak és a fejlődő országokkal szembeni elvárásaikat terjesztik ki, nem más, mint lelépés az egyetlen lehetséges útvonalról. Nyílvánvaló, hogy melyek azok az államok, amelyeknek példát mutatva, élenjáróként meg kellene mutatniuk, hogy igenis, fontos ez az út.

A Föld történetében természetes módon váltakoznak melegebb és hűvösebb időszakok. A jelenlegi változás, a tapasztalhatóan elkezdődött felmelegedési időszak mértéke, amiről dönteni kell.

A felmelegedés már egészen biztosan folytatódik. Ha ebben a pillanatban leállítanánk minden kibocsájtó forrást a Földön, akkor sem tudnánk megállítani a folyamatot. Ez a folyamat minden elemében öngerjesztő, ami azt jelenti, hogy az egyes kiváltó tényezők hatványozottan adódnak tovább és a hatványozott tényezők eredője váltja ki hatását a Föld éghajlatára, az élővilágra, végsősoron ránk is. Ezért nagyon fontos, hogy ezeket a kiváltó tényezőket minél inkább igyekezzünk csökkenteni.

A kibocsájtások mérséklése, a környezettudatos technológiák bevezetése az egyetlen út, aminek mentén haladva reális esélyünk marad a túlélésre. Ez a reális esély mai számítások mellett, a lehető legoptimálisabb lépések megtétele esetén értendő. Megteszik-e "nagyjaink" ezeket a lépéseket? Reméljük, hogy előbb mint utóbb.

Én azért arra biztatnék mindenkit, hogy "tegyetek el befőttet, lesz még a Világ jövőre"!